2014. november 2., vasárnap

Októberi kedvencek 2014

Halihó~



Az október is elmúlt lassacskán, közeledünk a karácsonyhoz, de volt pár olyan dolog, amit mindenképp meg szerettem volna mutatni nektek, mint októberi kedvencet, plusz egy rövid összefoglalót is írtam a hónapról.
De kezdjük a dekorkozmetikumokkal!



Jó sok dolog lett a mindennapos sminkrutinom része a Glamour-napi zsákmányaim közül, ezek közül most hármat emelnék ki. A Maybelline The Colossal Volumn' Express vízálló szempillaspirálja volt a legtöbbet a pilláimon, dúsítása nem a legjobb, de gyönyörűen hosszabbít, én használtam "alapspirálként" is, a One by One spirálom alatt és nagyon meg voltam elégedve a végeredménnyel. Hanem, egyetlen hátulütője és ami miatt egy nem túl pozitív hangú videóban is viszont fogjátok látni: nem kontaktlencsebarát, sőt, nekem fájt tőle a szemem, ha a lencsével hordtam és nem bírtam pár óránál tovább! Ha utána átmegyek egy másik réteg másfajta spirállal, akkor már nem bántja a lencsét, úgyhogy végtére is helyet kapott a kedvencek között.
Igyekszem kilépni a komfortzónámból és pirosítót használni a hétköznapokon is (eddig örültem, hogy elfedtem az arcpirosságom, nemhogy még plusz színt vigyek fel...), ehhez tökéletes társra találtam az Essence cream to powder pirosítójának Everything is better in pink árnyalatában. Könnyű eldolgozni, annak ellenére, hogy krémes textúrájú, de az arcon már púderes, pont eléggé pigmentált és még szép fényt is ad az arcomnak, beleszerettem. Lehetne kicsit tartósabb is, de ha egy leheletnyi por alapú pirosítóval fixálom, akkor sokáig fenn marad.
Eddig nem voltam oda a szájfényekért, inkább a Baby Lipseim használtam a hétköznapokra, de a L'oréal Caresse Wet Shine Staine levett a lábamról. A Nórinál is látott Romy árnyalat jött haza velem, ami egy természetes rózsaszín, nagyon hasonló az eredeti szájszínemhez, olyan igazi "my lips but better". Nem ragad az ajkakon, nem kenődik, az applikátorával könnyű felvinni és építhető (az első réteg után várni kell pár percet a száradással, majd jöhet a második réteg, ha intenzívebb színt szeretnénk elérni). Egy angol véleményes posztban olvastam egy kifejezést vele kapcsolatban, ami szerintem 100%-ig igaz, hogy ez egy olyan "put it on, forget it" termék. Reggel fölrakod és el is feledkezhetsz róla, ott marad az ajkakon és nem szárít, kellemes érzés viselni, de mégsem kell azon aggódni, hogy hogyan kopik, mert egy idő után szinte beleivódik az ajkaidba. Nekem tökéletes a hétköznapokra.
Régebbi termék, de mivel októberben sok matt szemhéjpúdert viseltem, így előkerült a Makeup Revolution Focus & Fix szemhéjalapja, a matt termékekre specializálódott változat. Teszi a dolgát, szeretem az ilyen kis applikátoros szemhéjalapokat, nekem kényelmesebb velük felvinni a terméket, mint pl. a tégelyesekkel. A PinkPanda webshopból tudjátok megrendelni, 1290Ft-ért.




Körmeimen ez a két szín volt csak a hónapban, a Max Factor Glossfinity lakkok közül a 155 Burgundy Crush és a S-he 311-es lakkja. Még Instagramra is posztoltam képet velük :)



És természetesen nem szabad kihagynom a Catrice Velvet Matt kollekciójából az Al Burgundy névre hallgató szemhéjpúdert sem, ami az egyik leggyönyörűbb őszi szín, amit valaha is láttam. Úgy satírozódik, mint egy álom, alap nélkül is kellőképpen pigmentált és remekül passzol pl. a Maybelline On and On Bronze color tattoo-jával!


Könyves kedvencem is lett október hónapban, mégpedig Tóth Krisztina nemrég megjelent könyve, a Pillanatragasztó, amiben 25 novella található, hiszen az írónő 25 éve van már a pályán. Ajánlom az én korosztályomnak(18-19 évesek) és afölöttieknek, a kisebbeknek nem biztos, hogy érthető és élvezhető lenne.

Milyen mérföldkövek történtek velem októberben?
A Youtube-csatorna átlépte az 5000 feliratkozót (még mindig képtelen vagyok felfogni...), aminek alkalmából meghirdettem egy nyereményjátékot, ami egészen december 1-ig tart.

Instagramon is aktívkodtam, itt láthattátok először a Glamour-napi zsákmányaimat, de az étrendemet is nyomon követhettétek (komolyan, szerintem nasis dolgokat posztolok a legtöbbször...):

 
 
 
 
 

Blogbejegyzések októberben:



Nektek hogy telt az októberetek?



Andi
Youtube | Facebook | Twitter | Instagram Bloglovin' 

1 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon hamar elment október! Viszont ha belegondolok, akkor a 2014-es évnek is mindjárt vége...
    A kedvenceidből én is nagyon szeretem a Maxfactor burgundi, talán kicsit rózsaszínes lakkját mert nekem elég tartós és tényleg nagyon-nagyon jó színe van.
    Meg kell, hogy mondjam gondolkoztam már megvenni a L'oreal szájfényt mert nagyon szeretem az ilyen természetes árnyalatokat.
    Ha pedig az egész októberemet nézzük akkor szuper volt, bár kicsit elszomorít ez a hülye idő...köd van, eső és ettől az ember hangulata is kicsit rosszabb. :/
    Ettől függetlenül nagyon örültem ennek a bejegyzésnek mert tudom mit fogok venni következő Rossmann körutam során. ;)

    VálaszTörlés